Pannonia

9. Nemzetközi Amerikai autó fesztivál, Komárom

Komárom 2011. augusztus 5-7

Amerikai autók a 30-as évektől napjainkig

1300 autó, rengeteg program, több mint 20.000 látogató.
Autók Magyarországból, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából, Németországból, Belgiumból, Lengyelországból, Hollandiából.

Programok

Tátrai Tibor and Magyar atom
Dr. Szőke (AC/DC tribute)
Hollywood Rose
R-Go
DJ Tomek retro disco

Fertő tó és környéke

A Fertő tó Ausztria és Magyarország területén található, a két ország közös felterjesztése alapján került fel a Világörökségi listára. A tó a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, 1979-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és Európa nemzetközi jelentőségű vadvizeként tartják számon.

A tó nevét adó "fertő" szó mára már elavult: jelentése mocsaras, sáros hely volt, ez részben ma is igaz, mert a magyar rész vízfelületének 4/5-ét, az osztrákénak pedig felét fedi nád

Harkányi Gyógyfürdő

Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak.

A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevű gyűdi jobbágy esete hívta fel a figyelmet, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg.

VISEGRÁDI NEMZETKÖZI PALOTAJÁTÉKOK

Fényes ünnepség veszi kezdetét...

Fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. Úgy mint 1335-ben, a magyarok királya Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket.
Érkezik még számtalan nemes Magyarországból és más országokból, hogy tanúi lehessenek a királyok találkozójának és a lovagi tornának.

Bükfürdő

Büki gyógyfürdő

A Büki Gyógyfürdő Magyarország egyik legnagyobb és legszebb gyógyfürdője. Vize alkáli-hidrogén-karbonátos, magas kalcium-, magnézium- és fluortartalmú gyógyvíz. A minden elemében megújult gyógyfürdő egész évben gyógyító pihenést, élményteli kikapcsolódást kínál vendégeinek. A mozgás szerelmeseit sportpályák, egész évben szervezett sport-programok várják.